Igen …, igen!
Az új oxigénes kezelést fényterápiával kombinálva először közel 1 éve, 2017. szeptemberében láttam, amikor a világ „High Care”-es disztribútorai találkoztak Budapesten. Már akkor is nagyon izgatott a dolog, hiszen az egyik kedvencem az oxigénbúrás kezelés. Nemcsak azért, mert nagyon jókat tudok benne pihenni, hanem mert a hatását azonnal érzem és tapasztalom a bőrömön. Van vendégünk, nem is egy, aki minden héten eljön egy ilyen kezelésre. Ez az igazi natúr biokozmetika, mely tökéletesen tiszta, egészséges ionizált levegő a bőrnek és az egész szervezetünknek. Olyan érzés, mintha a tengerparton pihennénk, ahol ilyen energetikailag tiszta levegőt lélegzünk be, ahol gyorsabban nő a körmünk, a hajunk, jókat pihenünk.
De kanyarodjunk csak vissza a fényterápiához … Szóval, szeptember után márciusban már mi is kézbe vehettük ezt az „új csoda szerkezetet”. A kozmetikus lányok olyanok lettek a látottaktól, mint a kis gyerekek, akik megkapják a legújabb játékukat.
Aztán jötten a próba kezelések:
- 17 éves fiú arctisztítás után, aki rögtön bejelentkezett a következő alkalomra, mert a nyomkodás nyomai már 1 nap után sokkal-sokkal szebbek lettek.
- Vagy Vera, aki nagyon régi vendégünk és imádja az oxigén kezelést. Kipróbálta a fényterápiát is, és rögtön érezte ennek az új dolognak a nagyszerűségét.
Aztán jött a hétvége és végre én is kaptam egy időpontot. Ibolya kolléganőm vett kezelésbe. Én nem tartozom a túlzottan nyugodt vendégek közé, izgek-mozgok már egy szempillafestésnél is, de a Led-es kezelés még engem is „lenyugtatott”. A szempillafestés ideje alatt 10 perc zöld fényterápiát kaptam, mely nyugtató, stresszoldó hatású, majd 20 percig a piros fényben feküdtem, hogy feszesebb legyen a bőröm. Nagyon jó volt. Pihentem, aludtam, – teljes relax! Mindössze 30 perc alatt! Ez az, amit csak mi tudunk.
I love High Care!